Mindennapi hülyeségek

Végre vége a vizsgáknak! Ezért ma írok is egy rövidke posztot. Tényleg ne számítsatok sok mindenre, de erről nem is lehet ódákat írni.
Egy hete jártam a szerencsi SZTK-ban, vagyis bocsánat, ESZEI-ben. A belgyógyászaton kellet megejtenem egy kis kiruccanást...szokik ez így lenni. Az ilyen helyek váróterme az, ahol soha nem szoktam unatkozni. De ez a reggel valahogy más volt. Sokan voltunk, sok öreg, de valahogy mégsem hallottam olyan dolgokat, vicces megjegyzéseket, amiken itt derülni szoktam. De körülbelül 1 órányi unalom után olyat láttam, ami úgy megindította a fantáziámat. Láttam egy orvost. De nem is úgy nézett ki, mint egy orvos, hanem inkább úgy, mint egy orvosi hacukába bújt csöves. Nem biztos, hogy így ránézés alapján a kezébe adnám az életem. És aztán észrevettem rajta valami nagyon furát. A nyakában a jól megszokott sztetoszkóp helyett egy USB kábel lógott. Olyan fél óra múlva jött visszafele, és a nyakában még mindig lógott a kábel. Nem gondoltam volna, hogy a technika ilyen ütembe fejlődik. A jó öreg sztetoszkópot fölváltja az USB kábel? Otthon kerestem magamon azt a helyet, ahol az USB-t csatlakoztathatja hozzám. Találtam is ilyet...de akkor már inkábba sztetoszkóp.

 

Még nem írtam a blogba sokat, és megfogadtam, hogy amíg van hátra vizsgám, nem is nagyon fogok. De tagnap valami olyan történt velem, amit nem bírok ki, hogy ne írjam ide minél hamarabb.
Tegnap voltam a miskolci Nagyszínházban. A Hippolyt, a lakájt adták elő. Nagyon választásom nem volt, anya indulás előtt 1-2 órával felhívott, hogy valaki visszamondta és van egy felesleges jegy, mennyek. Ha ő azt mondja, menni kell, akkor menni kell... Amúgy meg szívesen járok színházba, csak egy kicsit fáradt voltam hozzá. Na mindegy, elmentem. A színházba megkaptam a jegyemet. Két busszal mentünk, de persze, hogy én olyan jegyet kaptam, ahol a közelembe nincs egy ismerős sem. A csoport a jobboldalon ült, én meg a bal oldalon, a 9. sor legelső székében. Messzebbre nem is kerülhettem volna. De ezt még meg is emésztettem, mert nem annyira bírom azt a társaságot.
Az első felvonás zökkenő mentesen végigment, az előadás nagyon jó volt, sokat nevettem a jó poénokon. Jött a második felvonás. Elém beültettek egy olyan nőt, aki saját elmondása szerint már tizedszer látta ezt. Ezt csak úgy spontánba közölte a körülötte ülőknek, amikor leült. Mondtam is, hogy örülök neki. Később már nem örültem... Mivel már ennyiszer látta, az összes poén előtt néhány másodperccel már elkezdett hangosan kacagni, hogy véletlenül se halljam a poént. Maga az előadásmód is vicces volt, de azért a kimondott szóvicceket is jó lett volna hallani.
De a második felvonás utáni szünet valami olyan poént hozzot, amiért megérte elmenni. Én eddig úgy gondoltam, hogy színházba kultúr emberek járnak. Változott a véleményem... A felvonás után én egyből elmentem a wc-re, hogy ne legyen sor. Egyedül ott nagy magányomba eresztem a fáradt olajat, és egyszer csak olyan robajjal jön be valaki, mint egy tank. Rögtön észre vettem, hogy azért jön így, mert bizony ez az ember be van itókázva. Nem is kicsit! Tulajdon képpen seggpicsarészeg volt. Ez, hogy színházba ilyet látok már önmagában nagyon meglepett. Na de az ami utána történt. Látom, hogy az úriember a radiátort nézi mereven. Nem baj, nekem dolgom van, azzal foglalkozok. De egyszer csak csobogást  hallok. Odanézek, és az italos illető bizony a radiátorra végzi a dolgát. Húúúúúúúúúúúú!!!!!!!! Azért...!!!!!!!!!!!... Hátranéz rám, észreveszi, hogy valami baj van, és a legnagyobb nyugalommal, 90 fokot fordulva, közben a falat is megjelölve, folytatta a dolgát ott, ahol kell. Én meg inkább amilyen gyorsan csak tudtam, abbahagytam, és kimentem, mielőtt még egyet fordulna, és engem is megjelölne.
 

 

 

 

Az iskola miatt gyakran használom a tömegközlekedést. Ilyenkor leginkább a baráti körömmel vagyok, és ha egyedül utazok, akkor is zenét hallgatok, tehát nem nagyon jön át, hogy mi folyik a külvilágban. Egyszer, amikor egyedül vonatoztam hazafelé, lemerült a zenegépem. Aludni nem nagyon tudtam, így elkezdtem figyelni, hogy mi zajlik körülöttem. Tudom, csúnya dolog hallgatózni, de ki az a barom, aki ilyenkor maga elé mered, kikapcsol agyilag, és nem hall semmit? Na jó, vannak ilyenek...de akkor már inkább hallgatózok, mint hogy azokhoz hasonlítsak. De ez lényegtelen... A lényeg az, hogy nagy meglepetésemre egy apuka elkezdte olvasni a fiának József Attilától az Altató című verset.(Aki nem tudná melyik ez, idézek: "aludj el szépen, kis Balázs.") Először nem néztem volna ki abból az emberből, hogy ilyet fog cselekedni, úgyanis sütött róla, hogy az IQ-ja nem lehet több 90-nél. De már az megdöbbentett, hogy ez úgy nála van. Egyből észrevettem, hogy itt nem egyszerű versolvasásról lesz szó. ordítani kezdte a verset, hogy a vonaton mindenki hallja, ő biza verset olvas a gyermekének. Tényleg mindenki rá figyelt, egyedül a kisfia, aki nem lehetett több 6 évesnél, sz@rt bele az egészbe, és ugrált az ülésen. Négy versszakot hiba nélkül elolvasott, de jött az ötödik, ahol bevallom hét évesen én is megakadtam egy pillanatra. Így hangzik az első sora:  "Szundít a lapda, meg a sip,"
Ez a szó, hogy lapda, így "p"-vel az apukát is megzavarta. Valahogy így hangzott el a versszak az ő szájából( természetesen még itt is ordított):
" Szundít a lapoda... Mi a faszom????...jaaaaa... labda!!!!! Szundít a labda, meg a síííííííp!!!!"
Természetesen annyi esze nem volt, hogy elhalkuljon, amíg átgondolja ezt a bonyolult részt. Ugyanolyan hangerővel, ha nem hangosabban ordított itt is. A lapdából labda lett, és a sipból meg olyan hossz íííííís síp, amilyet én még életemben nem hallottam. Így legalább van értelme... Nehogy már hülyeséget tanuljon a gyerek!

A Miskolci Egyetem hallgatója ként gyakran találkozok olyan dolgokkal, amik egy magamfajta embernek elég viccesek. Gondolok itt technikai megoldásokra, plakátokra, kiírásokra etc. Ha az ember órára tartva nyitott szemmel, az apróbb dolgokra is odafigyelve megy (ez azért hajnali 7:45-kor nem olyan egyszerű), szinte minden nap találkozhat új, már-már szívmelengető dolgokkal. Olyan dolgokkal, amelyek pont ebbe a blogba valók.
Első ilyen bejegyzésemet az Informatikai Intézet Általános Informatikai Tanszék, mostantól csak infó tanszék, érdemelte ki. Történt ugyanis, hogy szítástechnikából pótzh megírására kényszerültem. Mindig jól informálódott hallgatóhoz híven, a zh előtt egy órával még lövésem nem volt, hogy melyik előadóban írom meg. Gondoltam  majd megkérdezem a többiektől, hogy hol lesz a csoportom,  hátha tudják. Meglepődve tapasztaltam, hogy senki nem tud a terembeosztásról. Gondoltuk 1-2 haverral elnézünk az infó tanszékre, és informálódunk. Nem kis meglepetésünkre a következő kiírást találtuk a tanszéken:

Mivel a kép nem a legjobb minőségű, leírom, hogy mi van rajta:

Az első gondolatom az volt, hogy nem hiszem el, hogy az infó tanszéken nincs nyomtató. De ezen túltettem magam. Aztán leesett a dolog...18:55????? 5 perccel a zh előtt??? Ilyen mondjuk előfordul, hogy közvetlen a zh előtt mondják el a terembeosztást. De így, hogy a Neptunon jelent meg ekkor, és az egész egyetemen ilyenkor már csak egyetlen általunk is használható számítógép volt, elég érdekes szituáció alakult ki. Néhány száz ember tömörült a gép köré, egy ember nézte a Neptunt, és amikor megjött a beosztás, az elkezdte kiabálni, hogy melyik csoport hol van. Aki megtudta, hogy hol írja, az elkezdett rohanni a helyszínre. Én hátulról nyugodtan néztem, ahogy az emberek vérben forgó szemekkel lökdösik félre a lassúakat és a gyengéket. Biológia órán emlékeim szerint úgy tanították, hogy a természetes kiválasztódás is valahogy így történik...
Természetesen utolsónak érkeztem az előadóba, és elfoglaltam a még megmaradt ülőhelyet. Húsz perces késéssel a tanár is megérkezett, és megkezdődött a feladatlapok kiosztása. Ekkor megint találkoztam az infó tanszék egy roppant érdekes megoldásával. Én úgy gondoltam, hogy ott igazán kocka emberek dolgoznak, és hogy ehhez méltóan amit csak lehet, azt számítógéppel oldanak meg, de újra csalódnom kellett... Az A és B csoportok megkülönböztetése a következőképpen történt:

Azért megdöbbentő, hogy az olyan emberre hasonlító életformák, akikről távolról is jól látható, hogy kockák, képesek ilyen dolgokat kitalálni... lehet, hogy az interneten találták ezt a módszert? Mert ez már majdnem emberi. Nem egyszerű, és érezni rajta, hogy még életükbe nem volt egy józan paraszti megoldásuk sem, de már majdnem emberi.