Mai, politikával teljesen átitatott világunkban nem meglepő, ha valakiből a legváratlanabb helyen szakad fel a belésulykolt politikai jelmondatok, ellenségképek, koncepciók áradata és elkezd politizálni. Vagyis kinyilatkoztatni, érvelni, ellenérvelni, alátámasztani, elhatárolódni, felelősségre vonni - de legfőképpen anyázni, amint azt a politikusoktól is láthatjuk. Ez bárhol előfordulhat: strandon, WC-n, orvosi váróteremben, parkolóban... Legfőképpen ott, ahol az emberek huzamosabb ideig össze vannak zárva és kénytelenek egymással foglalkozni, mert a külvilág közös bámulása nem megfelelő mód a szabadidő eltöltésére.

A vonat épp ilyen hely. A MÁV szélvészgyors vonatainak hála könnyű sokáig összezárva lenni másokkal (nincs az a cifrafosás, ami Szerencstől Miskolcig kitartana, olyan lassú a vonat), a rendszeresen alulméretezett szerelvényeknek hála egészen közeli kapcsolatba lehet kerülni másokkal, a külvilágot pedig hatékonyan szigeteli el a kormány üvegzsebének prototípusaként használt "0/0" (értsd: se ki, se be) átlátszósági fokú ablaküveg.

Ilyenkor pedig mindenkiből előtörnek a haza nemesítésének nagyszerű gondolatai. Mily dicső is, mikor sörrel alaposan feltöltött honpolgárok elméje a Tiszalúc és Taktaharkány közötti rövidke út során minden fejben világosságot gyújtva felvázolja az elkövetkező 20 év történelmét! S ennél csak az felemelőbb érzés, mikor még erősebben besörözött polgártársaink a két évtized valamennyi várható konfliktusára megoldást is adnak!

Ilyen történelmi jelentőségű pillanatokban gyakran érzi az ember, hogy egyszerűen nem elég ennyi. Túl kevés, hogy elmondja, amit gondol. "A szó elszáll, az írás megmarad" - tartja a latin közmondás, s ezen nagyszerű elmék attól felbuzdulva, hogy ez eszükbe jutott (pedig kevés műveltségüket is már évek óta igyekeznek az etilalkohol feneketlen szakadékába taszajtani), rögtön késztetést éreznek arra, hogy valami nagyot, maradandót alkotva leírják, amit közös erővel (a piát általában közösen veszik) kitaláltak, hogy az az utókorra hagyományozódva útmutatóul szolgáljon nekik, ha majd eljönnek azok az idők, amelyeket ők emlegettek. Hogy ha már nekik végig kellett élni egy küzdelmes életet, ne legyen hiába, hanem a felnövekvő nemzedékek kezébe egy útmutatót tudjanak adni, hogyan kell helyesen cselekedni, hogy a világ az ő szenvedéseikkel is előrébb jusson.

Ekkor születnek az igazán nagy művek. Mivel azonban ilyenkor sietni kell, el ne szálljanak a gondolatok (az etil-alkohol forráspontja 78 °C, így az ember test 36 °C-os hőmérsékletén már gyorsan elillan), nincs mindig idő igényes kéziratot készíteni, sajtó alá rendezni és nyomni. Marad az, ami épp az alkalmi filozófus keze ügyébe akad: a vonaton leginkább a falak. De ez nem akadályozhatja meg a nagy gondolatok rögzítését az örökkévalóságnak.

Ami nem sikerül mindig tökéletesen.

Hősünk egyértelműen nem a legjobb helyet választotta gondolatai rögzítéséhez. Az ajtón felszállók nem nagyon szoktak az ajtó mögé nézni (nem túl célravezető, mert az üveg azon sem tisztább, mint a vonat többi részén), a leszállók sem a falat bámulják, az állva utazók pedig ott állnak, ahonnan én a képet készítettem (a másik ajtó mellett), mert ott kevésbé vannak útban és még ablak is van. De valószínű, hogy nem ennyire földhözragadt szempontok vezették eme lángelme kezét, mikor örökbecsű gondolatait papírra, pontosabban dekoritlemezre vetette. Valószínűleg egy hosszantartó, nagyon komoly beszélgetést zárt le azzal, hogy a vonatról történő leszállás előtt, az utolsó lépésnél, mielőtt elhagyta volna a tudomány szentélyét, mintegy névjegyként odakanyarította ezt az egymondatos bölcseletet:

Politológus barátunk tudástól (mi mástól?) roskadozó agysejtjei számára azonban túl nagy feladat volt az alkotó kéz mozdulatainak követése. Így történhetett meg, hogy mialatt kormányfőnk állandó jelzőiből az orális szexre utalót próbálta megőrizni a feledés végtelen homályától, bizony eltévesztette, melyik betű melyik után következik. Vagy az is lehet, hogy klasszikus latin és görög költőkön finomított szókincséből hiányzott eme szó, azért nem sikerült leírnia. Vagy esetleg Fazola Henriknek, a magyar díszkovácsművesség megteremtőjének kívánt emléket állítani, ám ezt félbeszakította a nagy felismerés, miszerint miniszterelnök úr kapható a hagyományostól némiképp eltérő nemi kapcsolatra. Ne keressük az okokat, a zsenik tudatát nem érthetjük meg. A lényeg, hogy újrakezdte mondandóját. Figyeljük meg, micsoda élni akarás van az alkotóban! Hogy gyűr le minden elé tornyosuló akadályt (most épp a szaladgáló kisegereket), hogy szavait a világ nyilvánosságára hozhassa! Hát mi ez, ha nem a vátesz-szerep legszebb megnyilvánulása? (na jó, én is tudom, hogy mi, de hagyjuk)

S ha elolvassuk a mondatot és esetleg nem találnánk eléggé zenei szépségűnek, a kicsit jobbra és feljebb elhelyezett, ugyanazon kézírással írt 50 Cent és G-Unit feliratok meggyőznek, hogy ez bizony így van.

És leírta. Leírta, ha addig élt is. A helyesírás nem lett tökéletes - a f*szszopót nem kötőjellel írjuk -, de épp ez a lényeg. Arculcsap mindenkit. Nézzétek, én le merem így is írni! Hát igen, kedves olvasók, ez a mai magyar irodalom gyöngyszeme, egy olyan mondat, melyet nem elég elolvasni, mely további mondatokat szül és melyet egy mondatban nehéz is értelmezni. Mégis megpróbálom: