Közhely, hogy kis hazánk az ügyeskedők fellegvára. Nincs az a szabály, tiltás vagy korlátozás, amit ne tudnánk kijátszani és nincs olyan jogszabályunk, amibe ne lenne beépítve legalább egy kiskapu.
Ezért aztán néha egészen hétköznapi feladatokkal is meg tud gyűlni a bajunk. Ilyen például egy út lezárása. Az, hogy kiteszik a "Behajtani tilos!" táblát, nem jelent semmit. Egy alumínium- vagy műanyagdarab senkit sem tarthat vissza. Na de egy kordon már eléggé feltűnő... Csakhogy a kordon könnyen mozdítható, ráadásul az úttest teljes szélességét el kell zárnia, mert ahol a magyar ember átfér, ott át is megy. Vagy lehet egészen más eszközöhköz folyamodni...
Ma lezárták a Bem térről kifelé vezető egyik utcát. Csak egy kordondarabot tudtak a szent cél érdekében hadrendbe állítani, így muszáj volt valahogyan felerősíteni a hatást. A munkások egészen egyéni módot választottak:
Igen, ott a kordon, de mellette még átfér egy gyalogos, esetleg kerékpárral vagy robogóval is be lehet oda hajtani (ügyesebbek megpróbálhatják autóval is, én szóltam, hogy szűk lesz). De szemfüles munkásaink tettek róla, hogy ne érje meg. "Zsákutca" táblát tettek a kordonra. Behajthatsz, ha tudsz, de minek, mikor ez úgyis zsákutca? Mögötte pedig az ideiglenes táblák sora: Mégis behajtottál? Rendben, de nem állhatsz meg, nem mehetsz 30-nál gyorsabban, útszűkület van és még dolgozunk is! Így aztán megvan a választás lehetősége: biztos, hogy be akarunk hajtani ide?