Az a nap Szökőcs számára már nem sokat ért, de reménykedtünk, hogy másnap majd kitisztul és tudjuk munkaerőként használni, mert szükség lett volna rá. Nem sikerült. Délelőtt lezuhanyozott. 8-kor kezdte meg és 11-kor még nem fejezte be a pancsolást. Azt hittük, már szárnya nőtt, de nem lett belőle békaember, csupán a napi 10 perc zuhanyzást tudta le egy évre előre egyben. Délben ebédelt, délután eljött velünk a felvonulásra (arra a célra tökéletesen megfelelt, hogy Ferike oldalkocsiját leterhelje és a motor ne boruljon fel jobbkanyarban). Este aztán szalonnát sütöttünk, ami előtt megsértődött. Történt ugyanis, hogy Grespik szaki, a másik jó képességű elindult lefelé fáért, amit Szökőcs nehezményezett, mert ő 100 emberre elegendő fát hordott fel. Volt ott 6 darab, egyenként 10 centi hosszú leszabott colos deszka, ami még el is ázott. Ez neki elég 100 emberre...

Mindegy, a lényeg az volt, hogy nem sütött velünk szalonnát, inkább csendben üldögélt magának a sörsátor alatt. Aztán megjött a hangja:
 

 

A hang nem a legjobb, de ez nem csak a fényképezőgép mikrofonja miatt van. Élőben sem éppen operaénekes a szaki, ráadásul az erősítés nem volt épp a helyzet magaslatán. Ekkor azonban még egész jól volt Szökőcs, még nem érkezett meg az agyába a teljes italmennyiség. Az csak később történt meg:
 

 

Az üres sörösüveget tőlem kapta, hogy a mikrofon helyett abba énekeljen (akkor már elmúlt este 10 óra és szerettük volna megkímélni a szomszédot a hanghatástól, valamint úgy gondoltam, akkori állapotában veszélyt jelent a mikrofonra). Természetesen nem éneklésre használta, de az alkoholizmus már csak ilyen. Azonban mikor már kiszórakozta magát, végzett egy gyors márkaazonosítást. Ez nem sikerült maradéktalanul, amint az a videón is látszik. Na de ekkor még mindig nem volt vége... Elmentem, kerestem seprűt, de nem kellett neki. Helyette felvette a kalapját, mert ő akkor épp úgy akart énekelni.
 

 

Nem tudtam lebeszélni róla, hogy kivegye a mikrofont az állványból. Így hát nekem kellett tartanom a vasat, mert rá volt tekerve a zsinór, Szökőcs pedig nem engedte el, így nem tudtam eléggé letekerni. Békésen tátogott magának a bolondja (ekkor már rémlett neki, hogy nincs hangja), majd úgy döntött, hogy bemutatja a térden állva éneklést. Hanyattfekve éneklés lett belőle. De a mikrofont egy pillanatra sem engedte el, mert ő igazi művész.

Némi elmélkedés után nyugovóra tért, majd másnap újra felébredt. A délelőtt fetrengéssel telt, délben ismét ebéd, délután pedig ücsörgés és fejfájás volt a program, majd meglátogatta a szembeszomszédot, aki borászattal foglalkozik. Onnan már csaknem négykézláb jött haza, de kapott egy üveg bort. Hazafelé az autó elég rendesen tele volt, így az ő táskáit a tetejére raktuk. Szökőcs szaki sajátkezűleg húzatta le őket gumipókkal, így lehetetlen volt negyed óránál rövidebb idő alatt levenni a táskákat. Csakhogy az üveg bor bennemaradt. Mivel egy előe bejelentkezett látogatócsoportot vártunk a múzeumba, ezért kb. egy órán át így, felpakoltan állt az autó. Szegény Szökőcs pedig csak állt és nézte a táskákat. Benne a bor, ő meg ott, lenn... Nem bírta ki. Addig járt-kelt, amíg meg nem találta egy kukában az üdvösség eszközét: egy reklámzászló letört szárát. Ez egy darab jó vastag műanyagcső volt, de a kétliteres flakon szájába még épp belefért. Ezt felhasználva jutott hozzá a vágyott szeszhez.

 

Azt hiszem, most tettem le arról, hogy alkoholista legyek. Jobb csak egyszerűen nevetni rajtuk.