Nem mondhatnám, hogy mai napom olyan túl izgalmasnak indult volna, de azért történt 1-2 jó dolog. Az öcsémnek ma volt a szülinapja - akinek ezúton is BOLDOG SZÜLETÉSNAPOT KÍVÁNOK - úgyhogy úgy döntöttem, hogy most veszem meg neki Miskolcon az ajándékát. Ötlet nélkül indultam el, úgyhogy szóltam két barátomnak is, hogy jöjjenek, hátha tudnak segíteni. Az egyik Laci volt, aki szintén szerkesztő ezen a blogon, a másik pedig Norbi, aki normálisabb tőlünk, de ő sem elveszett ember. Képzelhetitek mi lett az ejándék vásárlásból...
Már az érdekes volt, hogy mennyire más dolgokra gondolunk, ha ajándékról van szó: Laci valamilyen autóhóz való alkatrésze, Norbi ékszerre, vagy illatszerre, én meg speciel fingópárnára. Azért el tudom ám találni, hogy mi az, amire az embernek úgy igazán szüksége van.
Amikor elindultunk, még nem gondoltam volna, hogy ebből a napból egy ide illő bejegyzés lesz, de a Miskolc Plaza (tényleg ékezet nélkül kell írni) tett arról, hogy ma is legyen friss poszt. A főbejárat után néhány lépésre ez fogadott minket:


















Tiszta szerencse hogy még kapható! Pedig vihetik, mint a cukrot! Gondolom már nyitásnál sorban állnak a stand előtt, hogy vehessenek belőle, amíg van. Hogy ne nagyon keltsünk feltünést a fényképezéssel, jól megnéztük ezt is, meg a másik standot is. Ennek köszönhetően találtunk másik gyöngyszemet is.





















Ezt csak az érti, aki rendszeresen nézi a napirajz.hu-t, de annak biztos nagyon tetszik. Mi is jót derültünk rajta.
Viszont ajándékot nem találtunk, pedig jártunk egy pár helyen. Úgy döntöttünk hogy inkább elmegyünk Tiszai pályaudvarra, és megnézzük a holokausztról szervezett vándorkiállítást, én meg visszamegyek utána központba vásárolni. A kiállításon a várttal ellentétben nem keltettünk felháborodást. Ennek egyik oka, hogy a vagonba, ahol ez volt, nem sikerült bejutnunk az iskolás csoportortok miatt. A másik ok meg, hogy én csak nagyon halkan kezdtem a holokausztról szóló kiállítás közelében énekelni a német himnuszt, csak visszafogottan jegyeztük meg a plakátot nézve, hogy nagypapán milyen jól állt az SS-tisztes egyenruha, és csak alig hallhatóan hívtuk egymást  Hansnak és Jürgennek.
És ez a nap még ezek után is tudott olyat mutatni, amit nem vártam volna. Volt még egy fizika órám, amire nagy kedvem nem volt bemenni, de megérte. Nem maga az óra hozta a poént, hanem ami utána jött. Épp foglaltuk el a csuklós buszon a helyünket, amikor a buszsofőr ezt mondta a mikrofonba:
 - Annyian legyenek elől is, mint hátul!
Akármennyit gondolkodok ezen, nem tudom megérteni... Viszont megnyugtatok mindenkit, a tesóm nem maradt ajándék nélkül.