A "Hulladékból termék" vándorkiállítás megérkezett a Miskolci Egyetemre. Múlt héten onnan vettük észre, hogy valami nagy dolog lesz, hogy kivitték a díszaulából a székeket, SEPREGETTEK (azért írom nagybetűvel, mert ott olyat nem nagyon szoktak), majd kihúzták a függönyöket. Aztán beköltöztették a kiállítást.
Nagyon előremutató a kezdeményezés, az újrahasznosítás szerepét emeli ki. Van itt plexikuka, hogy lássuk, milyen fontos összetaposni a PET-palackot, műanyaghulladékból készített térburkoló, kerítés, szőlőfürt, újrahasznosított papírból készült szék - kipróbáltam, az én nyolcvansok kilómmal gond nélkül elbírt. Különlegesség, hogy a képeknek és egyéb kiállítási anyagoknak helyt adó paravánok is "újrapapírból" készültek és meg lehet tekinteni egy ebből hajtogatott szekrénysort. A falon a hulladék-újrahasznosítás fontosságát kiemelő plakátok - mi lesz a szelektíven gyűjtött hulladékkal és társai - az ajtónál pedig egy polc a témáról szóló ismeretterjesztő kiadványoknak, az ezzel foglalkozó cégek reklámanyagainak.
Úgy döntöttem, okosodom egy kicsit, odamentem és vettem mindből egyet-egyet. Na, szerintetek miből készültek a szóróanyagok egy hulladék-újrahasznosítással foglalkozó kiállításon? Kettő vagy három kivételével mind semmilyen módon nem újrahasznosítható, tűzben rosszul égő, füstölő fényes tojáspapírból.
Na, ez azért komoly teljesítmény...